„Kérdezd meg napközben: most álmodom?”
A tudatos álmodás egyik legalapabb tanácsa, amit mindenhol olvasni lehet. Csinálj valóságteszteket!
Egyszerűnek hangzik. Logikusnak. De van egy probléma. Ez sok embernél egyáltalán nem működik. Rávezetlek, hogy miért..
A hiba, amit szinte mindenki elkövet
Én is rendszeresen gyakorlok. Napközben sokszor felteszem a kérdést:
„Most álmodom?”
De ha őszinte vagyok, valójában mindig tudom, hogy nem. És a valóságtesztjeimet is ebben az állapotban végzem. Azzal a belső biztos tudással, hogy ébren vagyok. Tehát a kérdés igazából nem kérdés. Csak egy rutin. És ezt az agy pontosan így is tanulja meg.
Hogyan mutatta ezt meg nekem egy álmom?
Nemrég volt egy álmom, ami gyökeresen megrengetett az ébrenlétem valóságában is.
Átnéztem a szomszédba, és volt bennem egy gondolat:
„Ha ez most egy álom, akkor a szomszéd lány kertje másmilyen lesz.”
Átnéztem.
Minden teljesen rendben volt. Logikus. Ismerős. Helyénvaló.
Le is zártam magamban:
„Oké, akkor ébren vagyok.”
És az álom ment tovább. Tudattalanul, alig emlékeztem rá ébrdéskor, hogy hogyan.
A csavar csak ezután jött
Amikor felébredtem, jött a felismerés. A valóságban ugyanis… nem is lány a szomszédom. Hanem egy férfi, a kertje pedig teljesen máshogy néz ki mint álmomban. Sőt semmilyen falon nem kell átnézzek, mert kerítés van.
Tehát az agyam egy teljesen hamis „valóságot” rakott össze és én azt gond nélkül elfogadtam bizonyítékként arra, hogy ébren vagyok.
Akkor mégis mire jó a valóságteszt?
Ez az a pont, ahol valami elcsúszik.
Mert ha az álomban az elmém képes:
- logikát gyártani
- környezetet stabilizálni
- emlékeket „helyesnek” éreztetni
akkor…
pontosan ugyanazzal a bizonyossággal tudom álomban, mint ébren azt hinni, hogy ébren vagyok.
És itt válik igazán érdekessé a kérdés.
Mert ha a „Most álmodom?” kérdést mindig abból a biztos tudatból teszem fel, hogy nem, akkor az álomban is ugyanez fog történni.
Megkérdezem.
Megválaszolom.
És megyek tovább.
A valódi probléma nem a technika
Hanem az, ahogyan használjuk.
A legtöbb valóságteszt nem azért nem működik, mert rossz. Hanem mert nem valódi kételyből történik.
Nincs benne tét, bizonytalanság.
Nincs benne az a belső „mi van, ha…?”
Csak egy kipipált szokás.
És itt kezd el szétesni az egész
Mert ha az álomban bármi lehet „logikus”, ha az elmém bármikor újraírja a valóságot, akkor felmerül valami, ami már nem olyan kényelmes:
Honnan tudom biztosan, hogy most ébren vagyok?
